Az új Munka törvénykönyve a régihez képest meglehetősen kitágította a munkavállalók kártérítési felelősségének összeghatárait, másrészt kissé átalakította a felelősség megállapításának lehetőségeit. A korábbi szabályozással szemben, amely a munkavállaló kártérítési felelősségét csupán 1,5 havi átlagkeresetében limitálta, az új törvény már 4 havi bruttó bére erejéig teszi felelőssé a munkavállalót az általa okozott kárért.
Ha mindez nem jelentene elég visszatartó erőt a munkavállalók számára, az új szabály bevezeti azt az eddig csak a polgári jogban használt formulát, amely szerint a munkavállalónak mindig olyan magatartást kell tanúsítania, „amely az adott helyzetben általában elvárható”. Az „általában elvárhatóság” formulája tehát általános jogszabályi kötelezettséggé vált: amennyiben a munkavállaló adott helyzetben nem úgy járt el, ahogy az általában elvárható, és e magatartásával kárt okoz, akkor e kárt köteles megtéríteni. A „mindig” szó idő- és nem helyhatározó, azaz azt is jelenti, hogy a munkaviszony fennállása alatt és nem azt, hogy a munkahelyen. Vagyis az általában elvárhatóság a munkahelyen kívüli magatartásra is vonatkozik.
A munkahelyre tartozó elvárhatóságra lehet példa, ha egy elmélyült, csöndes betegkezelésben dolgozó munkavállaló a beteg hangos fájdalomkiáltására megijed, és egy rossz mozdulattal leejt és ezzel összetör egy nála lévő nagy értékű eszközt. Ebben az esetben felelős az okozott kárért, mert a meglévő szakmai ismeretei, szaktudása alapján számítania kellett volna arra, hogy a kezelés fájdalommal járhat, aminek következtében váratlan hanghatásokra is számítani lehet. Ha azonban a kezelés előtt a beteg fájdalomcsillapításban részesült, akkor a munkavállaló valószínűleg pont úgy járt el, ahogyan az általában elvárható volt, hiszen a fájdalomcsillapítás megtörténte után nem kellett volna számítania váratlan hanghatásra. Vagyis a fájdalomcsillapításos esetben nem lehet a munkavállalót az okozott kárért kártérítésre kötelezni, mert nem szegte meg a fenti általában elvárható viselkedési szabályt.
Az új törvény az összeghatár emelésén kívül egyéb szigorítást is tartalmaz. A munkavállaló a szándékosan okozott kárt 100%-ban eddig is köteles volt megtéríteni. Az új szabály a 100%-os megtérítési kötelezettséget kiterjeszti a súlyosan gondatlanul okozott károkra is. Tehát a munkavállaló már nem csupán azt a kárt köteles teljes összegében megtéríteni, amelynek bekövetkezését kívánta (szándékosság), hanem azt is, amelynek bekövetkezésére számítania kellett. Például amennyiben egy munkavállaló a munkafolyamat egyszerűsítése érdekében biztonsági előírásokat figyelmen kívül hagy, akkor már számítania kell arra, hogy ebből kár is keletkezhet, csupán ennek elmaradásában bízott. Egy ilyen tényállás az új szabályok szerint már megalapozza a munkáltató teljes kártérítési igényét.
A kár összegének megtérítése korántsem egyszerű. Bár a törvény viszonylag világosan leírja, hogy a munkavállaló mikor, milyen mértékű kártérítési felelősséggel tartozik, maga a kár érvényesítése összetett feladat, végső soron fizetésből letiltással, vagy akár árvereztetéssel is végrehajtatható.