Különösen a nagy értékű kereskedői, vagy fogtechnikai számlák kifizetését érintheti az a 2013. január 1-én hatályba lépő régi - új korlátozás, hogy a vállalkozások akár egymás között, akár más személyekkel kötött szerződéseik alapján szerződésenként egy naptári hónapban legfeljebb 1,5 millió forint összegben fizethetnek készpénzben a szerződésben meghatározott szolgáltatásért vagy termékértékesítésért.
Általános forgalmi adó (áfa) felszámítása esetén az áfával növelt ellenértéket kell figyelembe venni, továbbá ugyanazon felek között kötött szerződések alapján ugyanazon adózó részére történő kifizetéseket egybe kell számítani, ha kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felek közötti jogügylet nem rendeltetésszerű joggyakorlás miatt került több szerződésben határozták meg (feldarabolt szerződés).
A szabály megsértése esetén mindkét fél 20 százalék mulasztási bírságot fizet az értékhatár feletti összeg után.
Miután vállalkozások kifizetéseiről van szó, a beteg mint magánszemély nem tartozik ide, azaz a betegtől bármekkora összegű készpénzfizetés átvehető bármilyen időtartamon belül. Figyelni akkor kell, ha a vállalkozás fizet ki készpénzt, adott estben akár a tulajdonosának bérleti díjat, osztalékot, fizetést, jutalmat. kivétet, stb. nemcsak a külső szolgáltatóknak. Erre is vonatkozik a készpénz kifizetés fenti limitje.
Szíveskedjen fölfigyelni a fenti "... szerződésben meghatározott szolgáltatásért ..." kitételre, ami azt jelenti, hogy rendszeres szolgáltatást (pl. fogtechnika, takarítás, könyvelés, parkolóhely bérlet, lakásbérlet, stb.) főszabályként csak szerződés alapján lehet igénybe venni és annak díját kifizetni. Nem tartozik szerződéskötési kényszer alá az eseti szolgáltatás (pl. tanácsadás).
Termékvásárláshoz nem kell szerződés, ott magát a kifizetett termék átvételét kell igazolni szállítólevéllel, számlával. Ezen okiratok bizonyítják a gazdasági esemény megtörténtét, annak valódiságát.
Kérjük ezt a szabályt figyelembe venni és javasoljuk, hogy a Pénzkezelési Szabályzatban (amit csak a kettős könyvvitelt vezetőknek kell megalkotniuk) erre is térjen ki, valamint a házipénztár vezetésénél is ügyeljen a készpénzkifizetések nagyságrendjére.