Érdekességképpen bemutatjuk, hogy akár helyettesítés céljára is létrehozható olyan atipikus munkaviszony, amelynek lényege, hogy egy adott munkakörbe tartozó feladatok ellátásra egy munkáltató egy munkaszerződésben több munkavállalóval állapodik meg, amelyből az következik, hogy valamely munkavállaló akadályoztatása esetén a szerződést kötő más munkavállaló köteles a munkaviszonyból származó kötelezettségek teljesítésére. Tehát nem több, hanem mindössze egyetlen munkaszerződésről van szó.

A munkaidő beosztására a kötetlen munkarendre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A munkabér a munkavállalókat - eltérő megállapodás hiányában - egyenlő arányban illeti meg. A munkaszerződésben szereplő munkavállalók tehát egymás között osztják meg a feladatokat, illetve a díjazást.

Noha a munkaszerződés közös, ha egy munkavállaló kiválik a közösségből, az a többi dolgozó munkaviszonyát nem érinti. Megszűnik viszont a munkaviszony, ha a munkavállalók száma egy főre csökken. Ebben az esetben a munkáltató köteles annyi időre járó távolléti díjat a munkavállalónak megfizetni, amennyi a munkáltató felmondása esetén járna, továbbá megfelelően alkalmazni kell a végkielégítés szabályait is. Erre az "utolsó" munkavállaló azért jogosult, mert ebben az esetben a munkaviszonya rajta kívül álló ok miatt szűnik meg. A munkakör megosztásával kapcsolatban az adózás rendjéről, illetve a társadalombiztosításról szóló törvények speciális szabályokat nem tartalmaznak.

A fenti munkaszerződés ellentettje, amikor több munkáltató létesít egy munkaszerződést egy munkavállalóval. A Munka törvénykönyve lehetővé teszi ezt is, azaz hogy több munkáltató és egy munkavállaló a munkaszerződésben egy munkakörbe tartozó feladatok ellátásában állapodhatnak meg, azaz mondjuk váltótársak közösen foglalkoztathassanak helyettest. A munkaszerződésben meg kell határozni, hogy a munkabér-fizetési kötelezettséget melyik munkáltató teljesíti. A munkáltatók a munkavállaló munkajogi igényével kapcsolatban egyetemlegesen felelnek. A munkaviszonyt - eltérő megállapodás hiányában - bármely munkáltató vagy a munkavállaló jognyilatkozata megszünteti, illetve a munkaviszony megszűnik, ha a munkáltatók száma egyre csökken.

Az ilyen munkaviszony esetén a munkáltatók a munkaviszony létesítésével egyidejűleg kötelesek írásban az adókötelezettségek teljesítésére egy munkáltatót kijelölni, továbbá a kijelölt munkáltató személyéről a munkavállalót tájékoztatni. Kijelölés hiányában a több munkáltató által létesített munkaviszonyból eredő adókötelezettségek teljesítésére a munkaviszonyban érintett bármely munkáltató kötelezhető. A kijelölt munkáltató a munkavállaló tekintetében adókötelezettségeit saját nevében teljesíti. A Tb. törvény szerint ebben az esetben a kijelölt munkáltató tekintendő foglalkoztatónak.