A munkaviszonytól való elhatárolás során arra a szabályra kell nagyon figyelni, hogy ha egy megbízótól származik 1 millió forint számla-ellenérték feletti bevétele, akkor a törvény felállít egy vélelmet, hogy a katás vállalkozó és megbízója  között munkaviszony jött létre, amellyel szemben az érintett feleket  terheli a bizonyítási kötelezettség.  Ugyanakkor évi 1 millió forint alatt is figyelni kell erre a kérdésre, hiszen az adóhatóság ez esetben is átminősítheti a szerződést valós tartalma alapján munkaviszonnyá. A különbség csak annyi – hogy évi 1 millió forint számlaérték alatt ennek bizonyítási kötelezettsége nem az adózót, hanem az adóhatóságot terheli.

Kedves Ügyfelünk!

Tavaly kezdett izgalmassá válni az a kérdés, hogy a csak esztétikai célú beavatkozások nem minősülnek majd a jövőben orvosi, vagy egészségügyi kezelésnek és így nem lesznek menetesek az általános forgalmi adó alól, vagyis az ilyen jellegű esztétikai kezelések után áfát kellene fölszámítani.

Kedves Ügyfelünk!

Sok szülő szívesen végez munkát (vagy szorul rá munkavégzésre) a gyermekgondozási segély tartama alatt is. Ezt a jogszabály lehetővé tesz, sőt a GYES-ben részesülő munkavállalót alkalmazó munkaadót évek óta járulékkedvezmény, illetve 2012-től szociális hozzájárulási adókedvezmény illeti meg.

Kedves Ügyfelünk!

Aki az Európai Unió területén egészségügyi szolgáltatást nyújt, föl kell készülnie arra, hogy esetleg olyan jogvitába keveredik a beteggel, amiből per lesz. Kérdés, hogy a beteg hol, melyik országban indíthat pert a magyar orvos, vagy szakdolgozó ellen?

Kedves Ügyfelünk!

Előfordulhat, hogy a munkavállaló olyan magatartást tanúsít, hogy nincs lehetőség vele a munkaviszony további fenntartására, azaz annak megszüntetése azonnal szükségessé válik. Korábban mindig azt kértük, hogy indulatból senki ne mondjon föl, mert egy jogellenes felmondást évekig tartó pereskedés és jelentős költségkifizetés követheti, hiszen a felmondás esetleges formai hibáit utólag kijavítani nem lehet. Ezért azt javasoltuk, hogy a felmondást higgadtan, jogi szakértelem bevonásával intézzük, így nagyobb valószínűséggel kerülhetők el a peres eljárások.